szombat, január 09, 2010

Vargánya kacsamájas pástétomban


Családi ünnepre készült a meglepetés.

Délelőtt ½ csirkemellel együtt ledaráltunk, vajon párolt diónyi hagymát, sovány cikk fokhagymát. Sóval, borssal és csipetnyi őrölt szegfűborssal fűszereztük, két kávéskanál konyakot és 1 evőkanál chardonnay bort adtunk hozzá, jól összedolgoztuk.

40 dkg-nyi kacsamájat erektől, inaktól megszabadítottuk, szeletekre vágtuk, meglocsoltuk egy kis pohár aszúval. A mélyhűtőből kivett vargánya kalapokat forró vajon, pici sóval átsütöttük. Majd mindent a hűtőbe raktunk, hadd érlelődjenek az ízek együtt.

Így előkészítvén az ünnepi vacsorát elmentünk kirándulni (szétázni a januári zivatarban).

Este egy szögletes sütőformát keresztben kibéleltük vékony, húsos baconnal, a hozzávalókat pedig sorba, az edénybe beleraktuk.

1 sor húspép, rá felszeletelt (elősütött) gombakalapok, majd erre kacsamáj. Ezt megismételtük, és húspéppel zártuk a sort. A felső sorra ráhajtottuk a bacon szeleteket, ahová már nem ért el a szalonna, ott pótoltuk. Fóliával lezártuk, vízfürdőbe állítva 3/4 órát pároltuk, majd levettük a fóliát és ½ órát, a szalonna pirulásáig tovább sütöttük.

Tálra kiborítva szeleteket vágtunk belőle, s a pástétomszeletet pirított kenyéren tálaltuk, köretnek házi őszibarackbefőttet és borba áztatott szárított cseresznyét adtunk hozzá.

A közösen elkészített ünnepi fogáson mindketten jól meglepődtünk, falatozás közben egymást dicsérgettük, hogy milyen kis ügyes meglepetést tudunk készíteni (ha akarunk) :-)

5 megjegyzés:

Judit írta...

Szinte már előre kitaláltam, hogy Tőletek származik ez a pazar recept,nagyon szeretem az ilyeneket! Hamarosan én is elkészítem!Szeretettel üdvözöllek Benneteket!

nagypapi írta...

Rusztikus.
A cs mell pirébe tett 2 kk konyakot én a kacsamell pácolásához használtam volna. :)

Névtelen írta...

Volt kacsamell? Én kacsamájnak olvastam. Nagypapi te már lehet, hogy elfogyasztottad a két púpozott evőkanál konyakot?

Minden esetre a karácsonyi ünnepek alatt összement ruhák miatt is szivesen nézegettem ezt a szépséget, mert úgy tűnik, hogy nemcsak a szemnek, és szájnak, de talán ha a bacont leszámítjuk, a kalóriák se vészesek.

nagypapi írta...

Persze hogy kacsamáj.
A kalóriaszegénységben azért bacon nélkül se bízzál, a máj tömény zsír.
Van egy flaska Hennesy a háznál, de amíg tart a Janneau, addig nem bontom ki :)

Szilvásy Dénes írta...

A franciák csinálják ilyen rusztikusra a vadhúsos pástétomokat.
Az a huncut kacsmáj jobban szereti Gundelék aszúját, mert abban lubickolt majdnem fél napig, bár a konyakos fürdő is meggondolandó, az sem ronthatja meg :-))