A cím önmagában semmitmondó, de kifejtem bővebben,
megér pár mondatot. Ilyen hurkát először Jáhni Laci jóvoltából kóstoltam, almaleves "betétjeként". Megfogott a dolog, és mert a vidéki francia konyháról jó ismerősöm a véreshurka
(boudin noir) az itt köretként tálalt fahéjas-hagymás almával, gondolatban máris becseréltem a rántott verzióra, a vargánya bónuszként került csak bele, de nem vált hátrányára. Véreshurkára hál'istennek több jó beszerzési forrásom is akad, ez nem jelentett akadályt. /J.L természetesen nem bízza a véletlenre, maga készíti a vérpudingot/
A dolog innentől rém egyszerű; a hurkát kivetkőztetjük a bőréből, villával szétnyomkodjuk, majd pogácsákat formázunk, amiket felvert tojásba és panko morzsába mártva kisütünk. (A panko tkp. japán zsemlemorzsa, speciális szárító-aprító gépben készül, fehérkenyérből. Szilánkszerű,
szálkás, száraz pelyhekből áll, az európai morzsánál jóval durvább, így
az ezzel készülő panírung „sündisznós” lesz, s mivel jóval kevésbé
szívja magába az olajat, mint az európai morzsa, rendkívül ropogós és
levegős állagot eredményez.- idézet a Bűvös szakácsról)
A körethez nincs sok instrukció, vajon magpároljuk a szálasra vágott
hagymát, félidőben hozzáadjuk a vargányát, az utolsó 5 percre a
szeletelt savanykás almát. Őrölt fahéjjal, sóval, csipet fekete borssal,
balzsamecettel ízesítjük. Shroomer jóvoltából pont akkoriban került a házhoz némi 'vadburgonya' (papas arrugadas de Canarias), valójában öreg parázskrumpli, ami héjával együtt süthető, és hidegen is kitűnő.
Krumpli híján egyéb körete lehet rozskenyér és/vagy rozé fröccs.
