csütörtök, október 21, 2010

Erdei Gombatorta

Márton Levente kulinaristát idézve, "Szembenézni a gombával szinte harmadik típusú találkozás. Ufológiában járatlanok számára: J. Allen Hynek hivatásos amerikai pihent agyú (és csillagász) skálája szerint ez kapcsolatfelvételt jelent egy idegen civilizációval."
Miután a hétvégi gombászat után részemről a kapcsolatfelvétel a gyűrűs tuskógombával, a szürkéslila pereszkével, a piruló galócával és a szürke tölcsérgombával megtörtént, és úgy tűnik a találkozás túlélhető, kalandom eredményeit egy angol recept felhasználásával ismertetem meg veletek:
A recepthez kell tehát 500 gr erdei gomba, 6 nagy szem krumpli, 1 nagy fej hagyma, bacon szalonna vagy más füstölt szalonna ízlés szerint, 1 teáskanál tárkony, 1 teáskanál zöldbors, csipetnyi őrölt bor és só valamint egy kupica madeira bor (én csupán andalúz utazásunk emlékekén otthon őrzött malagát használtam, de szerintem sherry, portói mind tökéletes). A gombát felszeleteljük, serpenyőben hagymán megdínszteljük, sózzuk, borsozzuk és félretesszük. Ugyanezen serpenyőben a szalonnát megpirítjuk, majd rádobjuk a fűszereket (zöldbors, tárkony) és meglöttyintyük egy kupica desszertborral, majd hozzáadjuk a gombát. A krumplikat meghámozzuk és karikákra vágjuk. Egy beolajozott csatos tortaformában a karikákra vágott krumpli felét legyezőszerűen szétterítjük, rá a gombás töltelék kerül és befedjük a maradék krumplival. Sütőben kb. 50 percig pirulásig sütjük.
Ha a későbbiekben kiderül, hogy a találkozás a gombákkal mégis végzetes volt, ezt a receptet szeretném hagyatékul az utókorra hagyni. Az alkotás eredményének publikálását (értsd. ételfotó) a gombák személyiségi jogaira tekintettel egy ideig felfüggesztem, de a hagyatéki tárgyalás lezárását követően, azonnal megjelentetem.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Csodálkozom, hogy az angolok a krumplit is ismerik a torta alapjául, általában sós omlóstésztát használnak.

Ha ezek a gombák, akkor nem fog senki belehalni, legfeljebb ha valaki a szürke tölcsérgombára érzékeny, annak lehetnek kellemetlen órái, de ha nem hívtok mentőt, megússzátok gyomormosás nélkül.

Csibész írta...

Aggodalomra semmi ok, valojaban en sem nem aggodtam :). Tuleltuk, hamarosan jon a foto is! :)

nagypapi írta...

Ötletes, kipróbálásra érdemes!
Csak mondom, mert egyik vesszőparipám, hogy a bacon eleve szalonnát jelent, pontosan tudjuk melyik részből, így fölösleges utánabiggyeszteni még a szalonna szót is.
Nálunk ezek az illatos gombák nem szerepelnek a konyhán, de ez gusztus dolga.

Unknown írta...

Van valami különös oka, hogy a szalonnát nem a gomba alá(elé) pirítod, hanem külön? A gombát meg csak hagymán???

lilapereszke írta...

Az írásod vége szellemes, A kedvünkért a hagyatéki tárgyalást sürgesd meg :-))))

lilapereszke írta...

Az írásod vége szellemes, remélem a hagyatéki tárgyalás Angliában lesz, ott gyorsabb :-))))