vasárnap, január 31, 2010

Gombás fokhagymás galuska


Erősen dáthás lévén „gyógyító” ebédre vágytam. Holnap emberek közé kell menni, nyers fokhagymázásról szó sem lehet, csak szelídítve illendő alkalmazni.
Így készült a mai ebéd fokhagymával és vargányával. E gomba bizonyítottan immunstimuláló hatása fokhagymával megspékelve, csakis csodákra lehet képes :-))

Fokhagymás galuska: mintha galuskát főznék, csak a liszthez, sóhoz, tojáshoz 3-4 cikkely fokhagymát összetörve és víz helyett tejet adagoltam. Az enyhén sós vízben kifőzött galuskát lecsöpögtetve sütőedény aljára helyeztem.
Közben kivettem a mélyhűtőből néhány nyersen lefagyasztott vargányát. 3 szelet baconnal és kiolvadt zsírjával jól átpirítottam, kicsit megsóztam, majd felszeleteltem.
1 doboz tejfelt 15 dkg. juhtúróval összekevertem, felét a galuska tetejére kentem, majd a felszeletelt vargányát, és a kipirított bacont ráhalmoztam, s a maradék tejfeles túróval befedtem. Forró sütőbe téve a galuska enyhe pirulásáig, kb. ½ órát sütöttem.

A hagymakúra folytatásaként a karikára vágott vöröshagymát lisztbe mártottam, forró zsiradékban arany-barnára sütöttem s azzal tálaltam a gyógy-galuskát. A ropogós hagymakarikák édes íze kellemes kontrasztja a sós-pikáns júhtúrós galuskának, ugyanis sehol nincs törvénybe iktatva, hogy csak hagymás-rostélyos mellé lehet enni :-)


Legközelebb keserűgombával is kipróbáljuk, hiszen a juhtúró elsősorban e gomba fűszere, de vargányával is remek volt. A tepsi így is már üresen árválkodik a mosogatóban.

vasárnap, január 24, 2010

Zsályás, gombás töltött hagyma




A múlt héten egy bokor kerti zsályába botlottunk a határban. Szedtünk is néhány leveles ágacskát róla. Fűszernek még soha nem használtuk, hát kipróbáltuk.

A hagymákat forrásban lévő enyhén sós vízben kb. 10 percet főztük. Kis hűtés után következik a Peer Gynt-i akció, de nem kívülről („Hű! mennyi burok van itt, töméntelen! Dehát a magját meg sohasem lelem?") , hanem belülről hántjuk a hagymát, jobban mondva óvatosan kivájjuk a rétegeket, úgy hogy csak a két külső burokhéj maradjon meg. (Érdemes egy kis szeletet levágni a tetejéből, könnyebb kivájni, no meg tölteni is.)

A töltelék: 2 szelet héjnélküli kenyeret petrezselyemmel, pár levél zsályával turmix gépben összemorzsolunk. A fűszeres morzsához 5 dkg. reszelt sajtot adunk, majd félreteszünk belőle 2 evőkanállal. A többihez 1 evőkanál szárított gombapelyhet, maradék apróra vágott és ropogósra pirított sonkakockát, a kivájt hagymahéjakat és annyi tejfelt adunk, hogy kenhető masszát kapjunk. Evvel a töltelékkel megtöltjük a hagymák üregeit, s tetejére gömbölyű töltelék-gombócot biggyesztünk. Zsírral kikent jénai edénybe rakjuk a hagymákat, tetejüket a félretett fűszeres-sajtos morzsával megszórjuk, a oldalukat olajos ecsettel átkenjük és sütőben 35-40 percig (pirulásig) sütjük.

Melegen tálaljuk. Magában is, de szelet hússal köretnek adva is nagyon finom.


csütörtök, január 14, 2010

Habart tejfeles gombaleves (Bükkszentkereszt)

A gombász topikon társunk kérte ezt a receptet. Mikor megtaláltam és beírtam, már tudtam, hogy ezt meg kell kóstolni.
A recepttől annyiban tértem el csak, hogy füstölt kolbász helyett főtt-füstölt tarját tettem bele. Íme a mű:

Hozzávalók: 1 marék szárított gomba (tinóru), 1 marék savanyú káposzta, 20 dkg füstölt kolbász, 0,5 l savanyú tej (aludttej), 2–3 dl tejfel a habaráshoz, kávéskanál feke-tebors, pici köménymag, majoránna, babérlevél, só (kevés, mert a füstölt kol-bász is sós) 2 evőkanál sima liszt a habaráshoz.
A kb. 2 l langyos vízben főni tesszük az előzőleg megmosott szárított és összevagdalt gombát, azonos időben a káposztát is. Forrás után beletesszük a füstölt kolbászt, sót és a felsorolt többi fűszerrel ízesítjük. Ha megfőtt a káposzta és a gomba, akkor habarjuk be a levest. Többször meg kell keverni, hogy a tej, tejfel ne csomósodjon meg.
Gyomorvidító, de laktató étel

szombat, január 09, 2010

Vargánya kacsamájas pástétomban


Családi ünnepre készült a meglepetés.

Délelőtt ½ csirkemellel együtt ledaráltunk, vajon párolt diónyi hagymát, sovány cikk fokhagymát. Sóval, borssal és csipetnyi őrölt szegfűborssal fűszereztük, két kávéskanál konyakot és 1 evőkanál chardonnay bort adtunk hozzá, jól összedolgoztuk.

40 dkg-nyi kacsamájat erektől, inaktól megszabadítottuk, szeletekre vágtuk, meglocsoltuk egy kis pohár aszúval. A mélyhűtőből kivett vargánya kalapokat forró vajon, pici sóval átsütöttük. Majd mindent a hűtőbe raktunk, hadd érlelődjenek az ízek együtt.

Így előkészítvén az ünnepi vacsorát elmentünk kirándulni (szétázni a januári zivatarban).

Este egy szögletes sütőformát keresztben kibéleltük vékony, húsos baconnal, a hozzávalókat pedig sorba, az edénybe beleraktuk.

1 sor húspép, rá felszeletelt (elősütött) gombakalapok, majd erre kacsamáj. Ezt megismételtük, és húspéppel zártuk a sort. A felső sorra ráhajtottuk a bacon szeleteket, ahová már nem ért el a szalonna, ott pótoltuk. Fóliával lezártuk, vízfürdőbe állítva 3/4 órát pároltuk, majd levettük a fóliát és ½ órát, a szalonna pirulásáig tovább sütöttük.

Tálra kiborítva szeleteket vágtunk belőle, s a pástétomszeletet pirított kenyéren tálaltuk, köretnek házi őszibarackbefőttet és borba áztatott szárított cseresznyét adtunk hozzá.

A közösen elkészített ünnepi fogáson mindketten jól meglepődtünk, falatozás közben egymást dicsérgettük, hogy milyen kis ügyes meglepetést tudunk készíteni (ha akarunk) :-)