vasárnap, június 23, 2013

Rókagomba csirággal, kakukkfűves tejszínes mártásban, tepsis-cinkepuliszkával.




Hozzávalók:

30 dkg. rókagomba
20 dkg. spárga (csirág)
3 dl. tejszín
2 tojás sárgája
15-20 szál friss kakukkfű levele
5 dkg. zsiradék (vaj/olaj)
Cinkepuliszkához:
1 kg. krumpli
4-5 púpos evőkanál liszt

2 fej hagyma
2 ek. olaj

A spárgát és a rókagombát megtisztítjuk.
A kicsi rókagombát egyben hagyva, a nagyokat 4-6 részre széttépjük.
A spárgát kettétörve, kevés sós vízben puhára pároljuk.
A rókagombát megsózva, míg vizét kiereszti fedő alatt pároljuk, majd a fedőt levéve addig főzzük, míg minden leve elpárolog (kb. 10-15 perc).
A tejszínt a két tojás sárgájával elkeverjük, majd állandó keverés közben híg mártás sűrűségig hevítjük, beleszórjuk a lemorzsolt kakukkfű leveleket, sózzuk.
A kész  rókagombát és a spárgát hozzáöntjük, a mártásba forgatjuk, sóval, fehér borssal ízesítjük. Kicsit állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek. 

Cinkepuliszka (á la Borsodmegye :-)
A két fej hagymát apróra összevágjuk és a zsiradékon aranybarnára pirítjuk.
A krumplit kockára vágva annyi sós vízben, ami ellepi puhára pároljuk. A megfőtt krumpliról a felesleges vizet, ha kell, leöntjük (éppen csak annyi maradjon rajta, hogy az alját ellepje. A megfőtt krumplit a lábasban összetörjük, hozzáadjuk kanalanként a lisztet, addig keverjük, míg az állaga már nehezen keverhető, jó masszív lesz.
Ekkor hozzákeverjük a megsült hagymát.
Zsírral kikent tepsibe olajos kanállal galuskákat szaggatunk belőle. A galuskákat egymás mellé helyezve a tepsit kitöltjük.
Sütőben pirosra sütjük.
Amikor elkészült a cinkepuliszka a mártásos rókagombát-spárgát átforrósítjuk, egymás mellé rakva tálaljuk.

5 megjegyzés:

nagypapi írta...

Még csak a címét olvastam, de tudtam, hogy ti követtétek el...:)

nagypapi írta...

A finomkodó tejszínes spárga-róka duóhoz elég drasztikus köret a cinkepuliszka, de mint tudjuk:
les extremes se touche.
Magam részéről a tejszínben picit főzném a kakukkfüvet, csak utána lényegíteném mártássá a tojássárgával.
Biztosan jó, ma még csak reggeliztem, és már du 5....:(

lilapereszke írta...

Köszönjük a figyelmedet. Az étel kísérlet volt, jóféle tésztával elegánsabb lett volna. Há' mit csináljak, ha a régi krumplit is el kell használni valamire? :-)
A kakukkfüves javaslatod megfontolandó, legközelebb úgy lesz, csak legyen új kísérleti alanyunk hozzá.
A takarékosság jegyében egy kis gasztronómiai kilengés néha megengedhető , a cinkepuliszkával ki lehetett törölni a tányérból az utolsó cseppig a jó ízű mártást.:-))

Tendrei írta...

Nekem egyszerűen nagyon tetszik!!!

nagypapi írta...

Még egy észrevétel, csak most szúrtam ki a puliszkás képen: a sütő féloldalasan süt, ha legközelebb ott szálltok meg figyeljetek rá!