szerda, szeptember 12, 2007

A szigorúan védett gombapörkölt esete :)

Úgy történt, hogy tíz nap eltéréssel kétszer is jártunk a Javorinán, az Alacsony-Tátra alján. Irigylésre méltóan gyönyörű vidék, az Őrségre emlékeztető majdnem-szeres építkezéssel, piciny, dombok közt megbúvó településekkel, segítőkész magyar ajkú favágókkal. Ameddig a szem ellát, mindenütt szépen karbantartott erdők, kaszált rétek, láthatóan gazdag rőtvad állomány, és hát persze a gomba…Elsőre is tudtuk, hogy jó helyen járunk, akkor ugyan (csak) a nagy őzlábgomba dominált, tinóruféle elvétve, azok viszont gyönyörűek. Másodjára változott a kínálat, megjelent az ízletes vargánya, és nagy meglepetésünkre - merthogy idehaza még sehonnan sem jelezték - a lucfenyvesi rizike.Aztán jött az igazi meglepetés, fiatal gyertyánosban megláttuk az első tüskegomba félgömböt (Polyporus umbellatus). Illendően megsüvegeltük, tudván, hogy itthon védett faj, halk sóhajok közepette lefotóztuk, és továbbálltunk. (Először Agostyán mellett találkoztam vele, akkor még lehetett szedni, mit mondjak, kiváló ízű gomba, és nagy előnye, hogy nem lehet szétfőzni, végig megtartja rugalmas állagát.)Mit tesz isten, ötven méter múlva ott a következő, aztán még egy, és még három, majd még öt.
Ennyi gomba itt nem lehet védett - néztünk össze, és egészen kevés lelki tusa után kiemeltünk egy fiatal kétkilós telepet, alig fért el a kosárban. Itthon aztán szinte első dolog volt utánajárni, hány koronával lettünk volna szegényebbek, ha megbukunk. Keddre kiderült, semennyivel, mert ez a faj Szlovákiában speciel (még) nem védett. Az úrgomba bezzeg az, darabja 1.600 SK. Jó hogy nem azt találtunk…A hétfői TIT határozáson többen is szúrós szemekkel néztek ránk, a rosszallás csak akkor szelídült irigységgé, mikor közöltük a lelőhelyet. Valaki azt mondta, már azzal is bűncselekményt valósítottunk meg, hogy áthoztuk a határon, de ezt azért túlzásnak tartom. (LP-nek meg sem mertük mondani, hogy a hűtőben pihen egy egész fej).
A vele készült fogás - natúr pulykaérmék fűszeres gombaraguval - sok szót nem érdemel, más gombákkal számtalanszor készítettük már a kombinációt. Annyi csavar azért volt a dologban, hogy kb. 5 dekányi füstölt-főtt kolozsvári szalonna szaporította az alapízt. Az, hogy gyakorlatilag nem kell tisztítani, és egyéb macerát végezni, valamint a főzési ideje szinte indifferens, íze pedig a legfinomabb csiperkékre hajaz, a legendák körébe emeli a fajt. Aki eddig nem kóstolta, nem is gondolja, mit veszített.

Vezeklés és epilógus:
Ha pár év múlva ilyentájt Csillebérc környékén járva, meglepően sok tüskegombát találtok egymáshoz viszonylag közel, az főként nekünk lesz köszönhető; vasárnap délután a leeső részeket, nem felhasználható ernyőcskéket, darabkákat visszaadtuk a Természetnek, az élőhelyének szerintünk legjobban megfelelő helyeken. Az "aknamező" térképe a fejemben van...

4 megjegyzés:

lilapereszke írta...

Nahát NP!
Azt még csak elviselem, hogy retteget LP-nek állítasz be, de hogy még sóvárgásomat a védett gombák telepítésével fokozzad, azt már nehezen.Ha a telepített aknameződről hiányozni fog néhány kalapocska, a bűnvádi eljárásnál majd mentségemre, mint felbújtót be foglak smúlzolni. :-))
Egyébként mi ez a vonzalom a pulykához? (titkos pulykafarm?)

hypogea írta...

jó írás! gratula

nagypapi írta...

Te is mindennek ellen tudsz állni, kivéve a kisértést...:)
pulykahús? nem is tudom. lédúsabb mint a csirke, és semlegesebb, mint a négylábúaké.
Egyébként mindenféle húst eszünk.
Legközelebb nyulas recept jön, ha érik a kormin.

liscsim írta...

Biz, én is bűnbe estem egy egész fej tüskegombával néhány hete. Lelkiismeretem se nagyon bánt.A Mátrából, a helyszínről hívtak fel azonosítani a leletet...csak szóbeli
személyleírás miatt nem vállaltam.Pár perc múlva újrahívás ;micsoda szerencse ott termett egy profi gombaismerő könyvvel-együtt megfejtették a gombát: príma, ehető.Örömében a delikvens rögtön nekem ajánlott egy fejet a 9(!!!)-ből.Persze, hogy nem néztem utána, hogy védett-e a drága, már úgyis késő lett volna, dolgom is volt bőven.Az első híváskor még megmenthettem volna a gombát, mert nem vandál gombászról van szó, de a körülírásai általában elég rosszak.Azóta a lelkiismerete visszavezette a tetthelyre, és megnyugodva tapasztalta, hogy nem irtotta ki a telepet-tovább teremnek szépen, mintha direkt jót tett volna a cselekményével.