hétfő, december 17, 2007

BD- nek ajánlva

Öreg hátszínfilé kucsmagombamártással

Szegény BD-t rövid netgombász múltam miatt, nem volt szerencsém ismerni, legnagyobb sajnálatomra. A sok szép emlékezést olvasva őszintén fájlalom, hogy nem sikerült gombáznom vele. Úgy gondolom, mint lelkes gombász, örült volna egy ilyen fogásnak halotti torára letekintve.
Az étek előkészítésével már találkoztatok:





Ez a szép holmi ahhoz kellett, hogy megfelelő pecsenyelém legyen a majdani mártáshoz. Bacon szeletekkel alaposan megágyaztam a hátszín felének, majd a felső oldalt is gondosan betakargattam velük. Sütő előmelegítve 250!!! fokra, oda vele egy gyors pirításra (20 perc)
Ekkor csökkentettem a szalonnatakarást a képen látható mértékre, majd körberaktam szép közepes kucsmagombákkal (RÖGTÖN A FAGYASZTÓBÓL).A paradicsom és bazsalikom nem csak a kép kedvéért került oda, innentől ott maradt.
Vissza a sütőbe, még 20 perc pörkölésre. Most lepődjön meg aki mer, ez a husi itt már nem játszott. Kiemeltem, aztán másnap hidegtálon végezte szép véknyan szelve.( Itt majdnem mindenki emlékszik a Mézes Mackóra...) Kivettem a pirosra sült bazsalikomcsokrot is, meg a paradicsom héját, meg még a ropogós császárszeletek is csupán egy kis csuszát gazdagítottak másnap. Na akkor mi értelme volt az egésznek? Hát a finom pecsenyelé mártásalapnak!
Nem tudom nézitek-e a főzicskés műsorokat a tv-ben? Frissen sült húsok levéből dobják a csodamártásokat!!! Annyi idő alatt nem lehet jó mártást csinálni, amíg a hús élvezhető!
Következett egy kis szentségtörés. Friss laskagombám akadt, amit hirtelen ötlettel össze kívántam ismertetni a kucsmákkal, úgyis összeér lassan a termőidejük...Kisujjnyi csíkokban kevés vízben megabáltam , amíg újabb adag fagyasztott kucsmagomát vettem elő, és hagymát aprítottam a szószhoz .(nem véletlen nevezem szósznak, ízlés szerint az is lehet) Közben meggyúrtam a köretnek való masszát is; spenótos zsemlegombócot álmodtam . Már ismertek, hogy a kucsmagombáról könnyen jut eszembe a paraj.
A friss(en elővett) gombát kettőbe négybe vágtam, a majdnem zsírjára szűkített alapban lepirított hagymára dobtam. Pár perc dinsztelés, a leszűrt laskát, és az alapléből mentett kucsmákat is hozzátettem,só, bors. Ekkor már csak kicsi idő és kicsi rozé, némi habarás. Fokhagymát csak a tésztába tettem egy kicsikét a spenót kedvéért. A gombócokat is megfőztem idejében, lehetőleg egyszerre legyünk kész mindennel. Itt korrigálom a korábbi lezser fogalmazást. A hátszín másik felét (már két hete pácban) jó vastag szeletekben, hirtelen angolosra sütöttem. Jó vastag falú (hőtartó) serpenyőben leheletnyi vajon.
Rossz hír azoknak akik átsütve szeretik az ilyesmit, hogy minden további felesleges hőhatástól csak keményedik és szárad a hús!

BD! Mondok egy imát, hogy a személyzet kényeztessen odaát ilyesmivel, vagy engedjenek gombázni, ha nem értenek hozzá.

10 megjegyzés:

lilapereszke írta...

Liscsim! bd biztos nyomott egy barackot a fejed búbjára:-)
Ó, de kár, hogy befejeződött, még mi készülhetett volna a két hétig érlelt angolosra sütött, jó vastag hátszín szelet pecsenyelevéből, csak nem megettétek?
Mézes Mackós hidegtálad hiányzott a képről, legalább leírást, naaaaaaa, léccci.

Unknown írta...

A frissen sült szeletek levét is hozzácsaptam a még rotyogó mártáshoz, a hideg hátszínt meg csak mezei franciasalátával ettük. Kivételesen a majonézes vargányát most kisajnáltam mellőle.

Névtelen írta...

Itt most annyi mindenről van szó, csak kapkodom a fejem. A legalsó képen tehát a hátszínszelet (amit hidegen ettetek franciasalátával, de itt úgy néz ki mintha meleg lenne spenótos zsemlogombóc, és gombaszósz? Szerencsére a Négy évszak ételei az Aranysárkányban leírásai kicsit érthetőbbek.

nagypapi írta...

höhö...
ezt se nekem mondták...:))
Azért ez az öreg nagyon jó, bd biztos megnyalta volna mind a tíz ujját.
LP! az igazi Mézes Mackós hátszín egészben sült húsból készült, szendvics alapon, aszpikkal fényezve.

Unknown írta...

"Bacon szeletekkel alaposan megágyaztam a hátszín felének"-Szóval a hideg hátszín nem szerepel egyik képen sem . Még melegen látható a mártás-alaplé ürügyén, az első képen, egészben.

Unknown írta...

Újraolvastam az eredetit, nekem úgy tűnik, éppenhogy túl is egyszerűsítettem a leírást. Vagy az a baj? LP segíts! Terjengős, vagy túl vázlatos, és attól érthető nehezen?

lilapereszke írta...

Én is kétszer olvastam el az írásodat, s ebben az utolsó mondatod a bűnös :-) Először én sem értettem, hogy most megetted már a húst, vagy mégsem etted meg. Én így írtam volna: Az elkészült mártáshoz és spenótos gombóchoz közben elővettem a hűtőből egy két hétig érlelt, jó vastag hátszín szeletetet, angolosra sütve tálaltam.
De ne aggódj tovább már ezen, a lényegén, hogy pompás ételt találtál ki, nem változtat :-)

Unknown írta...

Miután újraírtam a végét, akkor vettem észre, hogy az elején egy két kiemelés is segített volna a félreértések elkerülésében...

lilapereszke írta...

Aha, alakul, csinosodik ez a recept. Még a kéthetes pácléről nem írtál :-)

Unknown írta...

Na, ezt direkt vártam. Ez a "páclé" száraz;egy hétig csak zsírpapír, vagy sütőpapír, majd mustáros olaj.