kedd, május 06, 2008

Egyszerű töltött hegyes kucsmagomba

Először is újonc lévén mélységes tiszteletemet fejezem ki mindenki iránt, aki a vadon termő gombákat ismeri, és kedveli. Én kedvelem az erdei-mezei gombákat, de az ismeret még csak most alakul ki, ez az első "gombász" szezonom.

Nem is szaporítom tovább a szót, a hét végén belebotlottam egy komolyabb adag hegyes kucsmagombába.
Az apróbbak tartósításra kerültek, a nagyobbakból viszont vacsit szántam.

Gondoltam, ha már úgyis azt "hirdeti" minden gombás könyv, hogy tölteni ideális, akkor rajta töltsük meg.

Kerestem recepteket, de rájöttem, hogy elrontani nem nagyon lehet, így inkább saját kútfőből dolgoztam!

Egy tepsi megtelítéséhez mely 4-5 embernek elegendő 7-8 nagy hegyes kucsmagombára van szükség.

Először a gombákat folyó víz alatt jól megmostam, majd hagytam lecsepegni. Ezután a szárától megszabadítottam, az is ment száradni (pornak jó lesz), a kucsmákat pedig félbevágtam.

A tepsit 1 réteg bacon szalonnával béleltem ki, majd a félbevágott gombákat "szájjal" felfele szépen egymás mellé pakoltam. A sütőt begyújtottam, hogy had melegedjen fel.

Három különféle töltelékkel töltöttem meg őket.

1: hagyományos "töltött húsba való töltelék"
1 fej vereshagyma
1 áztatott zsemle
1 kis csokor petrezselyem
1 kemény tojás
1 nyers tojás
só, bors.
A hagymát zsíron megpirítottam(igen zsíron, ha lehet mangalica vagy valami szárnyas zsírt használjunk), közben rádobtam a petrust, kicsit fűszereztem, majd a kinyomkodott megtépkedett zsemlét is hozzátettem, kicsit pirítgattam, hozzáraktam a darabokra vágott kemény tojást, majd a végén a nyers tojás is hozzákerült, kicsit had piruljon, de figyeljünk oda, hogy ne kezdjen "rántottásodni". Kóstoló után még fűszerezem, ha kell.

2: májas töltelék
1 adag resztelt csirke máj (valami jobbféle kenő májas is megteszi, de akkor egy kis pirított hagymát is keverjünk bele)
1 szál újhagyma
fél csokor petrezselyem
1 kemény tojás
1 teáskanál mustár
só, bors
Maradék resztelt májat találtam a hűtőben, ezt összetörtem, vékony karikára vágott újhagymával, petrezselyemmel, darabolt kemény tojással és mustárral gazdagítottam, valamint megsóztam, megborsoztam. Ízlés szerint több mustár is kerülhet bele.

3: juh túrós töltelék
15-20 dkg "pont jó állapotú" juh túró
1 szál újhagyma
fél csokor petrezselyem
Finoman érett (de egyáltalán nem csípős) juh túrót összekevertem a vékony karikára vágott újhagymával, valamint petrezselyemmel. Slussz-passz. Nem kell tovább bonyolítani.



Mielőtt betöltöttem volna a gomba fejeket épp csak egy leheletnyi sóval meghintettem a belsejüket, majd ezeket a töltelékeket szépen sorjában betöltöttem.
A megtöltött gombákat megszórtam kb. 20 dkg reszelt tappistával (nem akartam intenzívebb ízű sajtot használni), és betessékeltem a sütőbe.
Hagyományos alsó lángú sütőnkben középre helyezve 180-200 fok körüli hőmérsékleten 30 percig sütöttem.





Kitűnő étel!
Mi friss ropogós zsemlével fogyasztottuk, bár egy szimpla natúr párolt rizs, vagy akár szalma krumpli is tökéletesen illet volna hozzá.
A legnagyobb sikert a legegyszerűbb töltelék aratta, tehát az újhagymával és petrezselyemmel gazdagított juh túró.
Ajánlom mindenki figyelmébe!

3 megjegyzés:

Unknown írta...

Üdv a fedélzeten!
Ne becsüld le a kucsmák "szárát", nem csak pornak való. A hagyományos töltelékbe, vagy bármelyikbe, hagymával, vagy önmagában lepárolva, kiválóan gazdagítja a tölteléket.
Annyira aprítva, mint a hagymát.

nagypapi írta...

Üdv a gourmet-k közt! :)
A juhtúró jó választás, bár markáns fedőízt ad. Igazából keserűgombához való, de mint minden, ez is ízlés dolga.
A kész gomba ízéről, (már ha maradt neki) egy pár szót kérnénk!

Birsinator írta...

Üdv!
Nos a szárról annyit, hogy én nem becsülöm le. Az egyik leginkább használt fűszerünk a gombapor, illetve a szárított gomba. Ez nálunk kiemelkedő szerep, bár a fogalmazásomból valóban úgy tűnt mintha "lefitymálnám" ami azért a friss felhasználssal összevetve el is képzelhető :P
A gomba ízéről keveset tudok mondani, mivel kicsit nagyobb adag töltelék került beléjük mint amennyi az ideális lenne, bár az egészre jellemző volt a kellemes gombás illat, és így orron keresztül a gomba íze is kijött. Azért a domináns mégis a töltelék volt. Leginkább a hagyományos zsemlés töltelék mellet jött elő a gomba íze. Sajnos az ízlelőbimbóim nem ismernek még olyan sok féle gombát, hogy hasonlítani tudjam bármihez, az biztos, hogy nem májusi pereszke, nem vargánya, és nem róka gomba ízű, ám az intezív gombaíz benne van. Vadabb íze van mint a nagy őzlábnak. El tudnám képzelni egy könnyedebb töltelékkel, mondjuk valami medvehgymás rántottával, vagy simán egy tojást belecsapni és azzal megsütni.(természetesen előzetesen mindkét esetben kissé már elő hőkezelve, mert a tojásnak nem tenne jót a 30 perc sülés...)