vasárnap, október 26, 2008

Gyűrűs tuskógombás zöldbab gazdagon



Múlt vasárnap apró, friss gyűrűs tuskógombát szedtünk. Zöldbab volt otthon – főzelékként teljesedett volna be sorsa, ha nem hozom hírbe a gombával.
A feldarabolt zöldbabot sós vízben csaknem készre főztem. A gombát sok dinsztelt hagymán sóval, borssal ízesítve előbb saját levében pároltam, majd zsírjára sütöttem– félretettem.
Mártást készítettem: 1 tojást és egynek a sárgáját tejföllel és kevés mustárral jól kikevertem. Adtam hozzá csipet sót, fehérborsot, egy kis gerezd fokhagymát, pár szál apróra vágott kaprot, pár csepp citromlét.
A gombához a maradék tojás fehérjét hozzákevertem.
A zöldbab felét vajjal kikent és prézlivel megszórt tortaformába simítottam. Megszórtam morzsával és elkentem rajta a mártás felét. Betakartam vékony virsli karikákkal (sonka nem lévén itthon), majd egyenletesen elosztottam rajta a gombát, amit kemény tojáskarikákkal fedtem be. Végül zöldbab másik felét rátettem, melyen a maradék mártást elsimítottam.
Forró sütőben pirosodásig sütöttem, 15 perc pihentetés után, mint a tortát szeleteltem.
Hidegen és melegen egyaránt finom.
Köretnek chipset, vagy más ropogósra sütött „rágcsát” javaslok.

7 megjegyzés:

Unknown írta...

Főleg az ilyen sós tortákat szeretem. A tortadíszek, pirosra sütött gombakalapok?

Névtelen írta...

Jól néz ki! Követendő!

Szilvásy Dénes írta...

Ezek a sós torták nekem is kedvenceim. Az álaga miatt kapcsos tortaformában készíthető. -másféle edényből csak kanállal eszegethető.
A díszek nagyobb kalapú gyűrűs tuskók voltak, együtt sültek a tortával.

riffentyu írta...

Igazán szép! Nem volt nyúlós? (nekem a múltkor a gyűrűs tuskó is, hmmm.. sajtos volt úgy is, hogy nem volt benne sajt)

Szilvásy Dénes írta...

Ha zsírjára sütöd, máris szűnik a nyúlóssága, így tojásfehérjével összefogva ez már nem is érzékelhető. Egyébként meg nem csak szép, hanem finom is volt - bi-bi! :-)))

riffentyu írta...

Köszi, kipróbálom. A tortákkal én is úgy vagyok, hogy az édes ízűeket hanyagolom, és ezek a sósak igen szimpatikusak.

Névtelen írta...

A formából való kioperálás nem lehetett mód nélküli mulatság. Én az egyszerűség kedvéért egy sós omlóstésztával béleltem volna, de így profi.