szerda, március 21, 2007

gombásostojásos

Nagy örömömre a gombaszezon indulásával felpezsdült itt a blogon az élet. Szerény kis étellel indulnék (és javasolnám ezt a blogtársaknak is :) ) A Vigyázz, kész, főzz! virtuális rendezvénysorozat harmadik fordulóján. (bővebb info még itt meg itt.

Akárhogy is húsvét közeleg, ezért lett tojás a gomba mellé. Illetve bele. Nagyon sokféleképp lehet ezt az egyszerű vendégváró falatot elkészíteni. Nemrég falusi libatojásból és nyári szarvasgombából, most pedig tyuktojásból, cseh kucsmagombából és homoki szarvasgombából készítettem.



A cseh kucsmagomba mint azt az előző bejegyzésekből vagy itt is láthatjuk, az első tavaszi gomba aminek a gombászok mindig nagyon örülnek. Íze nem túl markáns, ezért bátran párosíthatjuk szarvasgombákkal, amiknek ugye az ízére nagyon kell vigyáznunk, hogy el ne nyomjuk. A kucsmagombát vajon megpároltam majd amikor kész lett darabosra össezvágtam. Közben a tojást keményre főztem. A főtt tojások egy részét szintén durván összetörtem, a megtöltendőknek csak a sárgáját vettem ki. Az összetört tojást, gombát, sóval, borssal és vajjal és lereszelt homoki szarvasgombával összekevertem. Kis kenyérfalatkákra illetve a a tojássárgája helyére pakoltam. A homoki szarvasgomba persze ősszel terem így csak fagyasztottat használhattam. Itt arra kell figyelni, hogy érdemes meghámozni(frissen erre nincs szükség) és meg a teljes felolvadás előtt belereszelnia krémbe. és kész. Nekem nagyon ízlik. A homoki szarvasgomba egy olyan ízt ad neki amit most nem tudok leírni. Nyári szarvasgombával ugyanígy kell eljárnunk. Az is éppígy érvényesül benne.

2 megjegyzés:

lilapereszke írta...

Nagyon guszta, a töltelék beindította a fantáziám...

nagypapi írta...

Hm...
Én vagyok a hülye, hogy reggeli előtt ilyet olvasok...:)