szerda, március 28, 2007

ÖKÖRSZEM


Valamikor, régen a mult század hatvanas éveiben, amikor a Beatles már javában bomlasztotta az ifjúságot, és minden kamasz kiharcolt magának egy farmernadrágot, barárnőmmel elhatároztuk, hogy mi is lázadunk az aznap esedékes hamisgulyás és káposztástészta ellen (már amilyen jó az frissengyúrt tésztából).
Nem emlékszem, honnan vette Erzsi a receptet, de egészen forradalminak tűnt. Vettünk egy fél kg gombát és nyolc zsemlét, vajra és tojásra nem költöttünk, az úgyis volt a kamrában. Levágtuk a zsemlék tetejét, kivájtuk a belsejüket (és azonnal felfaltuk), kivajaztuk őket.Valami zsiradékon megpároltuk a gombát, sóztuk, borsoztuk, megszórtuk petrezselyemmel, és belekanalaztuk a zsemlékbe. Mindegyikbe beleütöttünk egy tojást, betettük a forró sütőbe, és sűrű ellenőrzés mellett addig sütüttük amíg a tojás fehérje meg nem kocsonyásodott. A nők körében hatalmas sikert aratott. Ma már sokkal nagyobbak a zsemlék, (bár ,,anyag" nincs bennük) így tág teret adnak a fantáziának és a belevelóknak.
Ebben az ökörszemben már kucsmagomba van vajon párolva, belekevertem a zsemlék belsejét, 30 dkg kukoricát és ugyanannyi felkockázott cukkínit. Ezt is sóztam, borsoztam, megszórtam petrezselyemmel (a zsemlék belsejét egyszerűbb melegített vajjal, ecsettel kikenni). A beleütött tojások tetejére sajtot szórtam, és szorosan ráillesztettem a tetejüket (hogy ne keményedjen meg a sárgájuk) majd fél órára légkeveréses sütőbe tettem 170 fokra. Így is nagyon finom.
Úgy látszik a jó dolgok megmaradnak, a Beatles, a farmer, az ökörszem és a barátságunk is.
(A káposztástészta megúszta a forradalmat, de a hamisgulyást száműztem).

2 megjegyzés:

hypogea írta...

nagyon jó sztori :)

lilapereszke írta...

Ez a levehető-kalapú zsemle nagyon jó ötlet. Kalap a kalaposokon :-)))