hétfő, július 14, 2008

Rókagombával töltött süllő a la szysssz


7. bőr: Ragadozók II.

Történt, hogy a rókavadászat eredményesen zárult, szegény párák a hűtőben raboskodtak. Hogy, hogy nem egy fogassüllő keveredett melléjük. Köztudott, hogy nehezen viseli a rabságot, bánatában be is kebelezte a rókákat. Amikor később mégis kiszabadult – hogy felmelegítse áthűlt csontjait - a hozzáillő társaságban elment sütkérezni. Ez lett a veszte: karcsú alakjáért, szép színéért, s az őt körüllebegő finom illatáért galád „gasztromanusok” megkívánták és örömeik forrásává tették.

Apróra vágott 1 szál újhagymát vajon dinsztelünk, beleteszünk 15 dkg darabolt rókagombát. Kissé megpirítjuk, majd kevéske víz-fehérbor keverékét aláöntve, (sóval) borssal ízesítve megpároljuk. A végén 1-2 szelet vékonyra vágott, rövid sonkaszeleteket és kis csokor petrezselymet keverünk bele.
2 zsemlét beáztatunk, kifacsarjuk és szétmorzsoljuk. Sózzuk, borsozzuk és adunk hozzá 1 tojást, majd a végén a gombás raguval – jól összedolgozzuk.
Egy kilós süllőt kívül-belül sóval bedörzsölünk s száraz fehér borral megcsepegtetünk. A masszát a hal belsejébe tömjük. Kivajazott tepsibe fektetjük. A halat sütés közben fehérborral és saját levével sűrűn locsolgatjuk.
Előpárolt hasábokra vágott krumplit és sárgarépát sütőben, vajon, szép pirosra sütünk. Idénygyümölcsöket, nyári alma, szilva, őszibarack.., gerezdekre vágva kivajazott tálban mézzel és tokaji borral meglocsolva a sütőben megpárolunk.
A kész süllőt a tálon elrendezzük, mellé sorjázzuk a sült zöldséget, és az átsütött savanykás gyümölcsöket, áfonyát és ribizlit szórunk rá.
Így esett, hogy szegény süllő foga beletört a rókagombába :-((((

(A rókavadászaton Tengerszem is közreműködött, köszönöm neki.)

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

A sülő süllő és körítése színei mellé az ízeket, illatokat hozzá képzelve szívesen megkóstoltam volna.
egy "Gasztronyanyus".

Névtelen írta...

A látvány szivet gyönyöködtető. Irigyellek a sok rókázásér. A Bükk még száraz, bár a mostani sok kis esőből hátha leért valami a talajig is.

lilapereszke írta...

Márta !
Nagyanyád szakácskönyvében a tejfeles süllőnél ezt találtam:
"Ha kész szemei kiugranak és porcelánszerűen fehérek lesznek. "
Szysssz!
Lemeóztam a süllőd gúvadt szemeit. Tényleg olllan :-)))