kedd, február 24, 2009

Készítettem valamit...

...és arra voltam kíváncsi, rájöttök-e, hogy mit?
Zsuzsi hamar ráhibázott a lényegre, hogy csontkivonat (glace) jöjjön tehát a "recept", de semmi különlegesre ne számítsatok.
A Cora húskínálatában mindig is szerepelt filézett csirke felsőcomb, de hogy a csontokkal eddig mit csináltak, számomra rejtély. Talán megkapta egy vendéglős haver, és ő főzte meg alaplének…:))
Nem olyan rég, nagytálcás kiszerelésben aztán megjelent a csont is (talán csődbe ment a cimbora étterme, hehe…), 168 Ft/kg áron. A hentes "szerencsére" slendrián munkát végez, mert elég sok hús is maradt rajtuk, nosza, vettem is két tálcával, bő 3 kilót.
Bevallom, nem öblítettem le, szagra teljesen friss volt, ilyenkor nem szórakozom ilyesmivel.
Két tepsiben szétterítettem az anyagot, és 250 fokon 10 perc alatt kicsit lepirítottam. Ez, azon túl, hogy a csont kap egy kevés pörzs-ízt, azért is praktikus eljárás, mert így a főzés során csak kevés üledék, ill. hab képződik.
Annyi vízzel, hogy kétujjnyival ellepje, feltettem főni a csontot, majd egy óra után kapott egy kis fej héjas vöröshagymát, 1-1 kis sárga és fehérrépát, 3 gerezd fokhagymát, kevés sót és 8-10 szem feketeborsot. Fedő (és forrpont) alatt csendesen fődögélt még 3 óra hosszat, azaz összesen négyet. A vizet közben nem pótoltam. Ezután a léből kiszedtem a csontokat, és a főtt húst megmentettem. Lett jó mélytányérnyi, másnap kiváló sugo készült belőle. A levet éjszakára kitettem az erkélyre, másnap leszedtem a megfagyott kevés zsírt, majd a levet felmelegítettem és finom szűrőn át kisebb fazékba mertem. Az induló mennyiség kb. 2.5 liter volt, ezt redukáltam a felére úgy 2 óra alatt, majd egy püspökkenyérformába szűrtem és hagytam megdermedni. Adagokra szelve lefagyasztottam. Mivel nálunk főleg gombamártás alapjául szolgál, ezért csak minimális zöldséget főztem vele, de ha valaki ’leveskockaként’ akarja használni, természetesen rendesen bezöldségelheti főzéskor. Leveshez kb. 1:10 arányban higítható.

20 megjegyzés:

Jucy írta...

Talán, szilva lekvár?

nagypapi írta...

nem nem...
nem gyümölcsből van

Névtelen írta...

Valami kávés dolog?

Névtelen írta...

Pedig bisalmasajtra tippeltem volna...

Névtelen írta...

Barnamártás-kocsonya... : )

Névtelen írta...

egyértelműen csoki-sajt :D

Zsófi írta...

gombaalaplé-zselé

Zsuzsi írta...

valamilyen gombából kocsonya/zselé?

nagypapi írta...

Sem csoki, sem gomba, sem gyümölcs.
Szűkül a kör...:))

nagypapi írta...

Zsofi jár a legközelebb.

Zsuzsi írta...

csontkivonat (glace)?

nagypapi írta...

Bingo! :)
Szárnyas alaplé redukció (húskivonat)

Zsuzsi írta...

Akkor jöhet a recept:-)

Shroomer írta...

Akkor is hitlerszalonna :o)

nagypapi írta...

Csirkeszalonna...:))

lilapereszke írta...

Hogy kimaradtam a kitalálósdiból behúzhatsz egy strigulát azok közé, akik valami gombásra tippeltek volna :-)
Eddigi specialitásod a vargányák kihegyezése volt, ezután már képes leszel akár fényesíteni is őket.:-)
Gratula az ötlethez, módszerhez.

nagypapi írta...

A módszert már többen kitalálták előttem (elég csak Rákóczit vagy Kallát említeni), én csak továbbadom.

lilapereszke írta...

Haha..Add tovább, szamár a végállomás:-)
A módszerhez akkor nem gratulálok, csak az ötlethez, hogy csirkecsont és hogy ilyen olcsóért.

nagypapi írta...

Olcsóságában utcahosszal ver bármilyen leveskockát, élvezeti értékben meg nem szabad egy lapon említeni amazokkal. Tokkal-vonóval, ha az energiát is számolom, max 500 Ft-ban van.

Sáfránysárkány írta...

Egyrészt nagyon izgalmas ez a recept! Másrészt vár Rád egy kis meglepetés az oldalamon, ha van egy kis időd, kukkants be.

http://safranysarkany.blogspot.com/2009/03/baratsag-dij-talalva.html