hétfő, szeptember 14, 2009

Harcsa tejszínes szarvasgombamártással szintén Hőgyészről


Magam is részt vettem a Hőgyészre meghirdetett pályázaton és a beküldött négy receptből nagy örömömre beválogattak egyet a helyszínen elkészítendő receptek közé. Összesen kilenc résztvevő jutott a "döntőbe" és minden étel érdekes és izgalmas volt. Nagy élmény volt, kicsit féltem tőle, mert soha életemben nem főztem közönség előtt és "helyszíni közvetítéssel". Örülök, hogy jól sikerült, a zsűri dicsérte és adott ötletet a javításra; a közönségnek is nagyon ízlett, annak ellenére, hogy semmilyen díjat nem nyertem.
Az egész rendezvény: "Szarvas gombás búcsú Hőgyészen" nagyon jól sikerült, sok érdekes esemény közül válogathattak a vendégek, idén az időjárás is kegyes volt - igazán jó program a szarvas gomba iránt érdeklődőknek.

Itt következik az a recept, amivel részt vettem:

Hozzávalók: (4 személyre)

Kb. 50 dkg harcsafilé (lehet afrikai harcsa is)

8 szelet bacon szalonna

néhány levél zsálya

2 evőkanál szarvasgombás mártás vargányával, vagy kb. 4 dkg friss gomba

1 dkg szarvasgomba szelet

3 deci tejszín

Elkészítés:

A harcsafilét 4 szeletre vágjuk, óvatosan besózzuk.
Egy tepsi alját kibéleljük 4 szelet bacon szalonnával, ráfektetjük a halszeleteket, minden szeletre egy-egy levél friss zsályát teszünk. Majd befedjük a többi bacon szalonnával és sütőben lassú tűzön süssük meg a halszeleteket.
A tepsiben összegyűlt kevés zsíros szaftban melegítsük át óvatosan a tejszínt és keverjük bele a vargányás szarvasgomba-mártást vagy a friss, reszelt gombát (ezzel jobb persze). Tálaláskor a halszeleteket ezzel a mártással húzzuk át és vékony friss szarvasgomba szeletekkel díszítjük. Köretnek főtt rizs, esetleg kalandvágyóknak kuszkusz is megfelel. A bemutatón egyszerű petrezselymes rizzsel tálaltam.
További receptjeim voltak: Cukordinnye kecskesajttal, homoki szarvas gombával és szarvas gombás balzsamecettel; tőkehalmáj-krém szarvasgombával; hideg avokadóleves nyári szarvasgombával. Majd ezeket is leírom, mert kíváncsi vagyok a véleményetekre.



9 megjegyzés:

gabojsza írta...

Húúúúh...az a harcsa nagyon ízlett! Kíváncsian várom a többi recepted is, izgalmasan hangzik mindegyik!
A "semmilyen díjat nem nyertem" igaz is meg nem is, mert az a csomag, amit minden döntős résztvevő kapott igen tartalmas, díjnak is beillő:-))

schteca írta...

Igazad van, valóban nagyon értékes csomagot kaptunk, én inkább a helyezésre értettem. A vajrépád is isteni volt, gratula a harmadik helyhez. Örülnék a receptjeidnek, szerintem mindenki.

gabojsza írta...

Köszönöm:-)
A receptjeim itt találod:
http://href.hu/x/a21l

lilapereszke írta...

hahó lányok, üdv itt a közös gombán :-)
Ha ismeritek a többi elkövetőt, jó lenne, ha szólnátok nekik, hogy tegyék fel ide is a receptjüket, mert ez igazán autentikus topic.
Mindkettőtöknek gratulálok a bátorságért, hogy el mertetek indulni a versenyen. Gondolom ti sem mindennap főztök szarvasgombával.
Lehet, hogy jövőre találkozunk? :-)

schteca írta...

Sajnos nem ismerem a résztvevőket, de úgy tudom, hogy a szervezők valamennyi ott készült étel receptjét és fényképét, a zsürit, meg mindent fel fog tenni a szarvasgomba.hu-ra.

lilapereszke írta...

Jó hír, köszi szépen.
A többi receptedet is szívesen olvasnám. Kritikában rám számíthatsz :-)

hypogea írta...

de jó itt a recept! mindenkinek gratulálok tényleg ne lehetett könnyű kiállni főzni kamera és közönség előtt!

jövőre már könnyebb lesz :)

Bombadil Toma írta...

ez tényleg nagyon finom, tanúsíthatom! jó pozíciót foglaltunk el a zsűriasztallal szemben és chili/zsófi jóvoltából végigkóstolhattam a pályaműveket:))
jó, hogy megtaláltam a receptet, mert ez volt az egyik amit ki akarok próbálni...

borcsa írta...

Isteni volt, Tecám! Köszönöm szépen! :-)