vasárnap, szeptember 20, 2009

Zöld palacsintás szürke pöfeteg :-)


A mostanában leesett kevéske eső óta rövid idő telt még el, hogy gombatermésben reménykedjünk. Ha nem is kosárral, kis papírzacskóval csak kisétáltunk az erdőbe.
Egy mező közepét a vadetető környékén annyi apró szürke pöfeteg hintette be, hogy bár nem a kedvenc gombám, de szedtem belőlük egy jó marékkal.

Ezt a pöfeteget, mint a tojás héját, úgy kell meghámozni, egy ponton megtöri az ember, a külső vastag – főzve gumis állagú – burkot szépen le lehet fejteni. Mikor hozzáfogtam a pöfeteghámozáshoz, a gyöngyszemnek tűnő fehér gombócok felhasználásán törtem a fejem. Mindenképpen valami színes kell, hozzá, hogy mutasson benne a fehér!
Ezt találtam ki:
Vajon pici sóval átpirítottam a kis pöfetegeket.
A mélyhűtőből kivettem egy pár levél fagyasztott medvehagymát, apróra összevágtam, majd turmix gépbe rakva 1 tojással, kevés tejjel és liszttel összeturmixoltam, amolyan sűrű palacsintatészta állagúra. Sóztam, fehér borssal megfűszereztem, majd egy nagy vasserpenyőbe téve, az átlagos palacsintánál egy kicsit vastagabbra hagyva mindkét oldalát megsütöttem, közben a már megsült oldalra rászórtam az apró pöfeteggombákat, majd óvatosan tálra csúsztatva tálaltam.
Nem kellett kidobni . A hámozott szürke pöfeteg nagyon ízletes vajon lepirítva.
Ja, és nagyon ráértem :-)

3 megjegyzés:

nagypapi írta...

Kleine Fische gute Fische...
Ötletes.
upgrade: natur (esetleg élesztős)palacsintába töltve medvehagymás tejföllel leöntve sem lenne rossz.

szysssz írta...

Jogos az észrevétel:-)
Már a nevét is megváltoztatnám, golyós palacsintára :-)
Az élesztős palacsinta tényleg jó ötlet, finomíthatunk a pöfeteges recepteken. Még az is eszembe jutott, hogy a palacsintából zöld karikákat szaggatok, rá a fehér golyó, azon pici koktél paradicsom fél, átszúrva fogvájóval és kész is a nemzetiszínű pöfeteg :-)

szysssz írta...

Pardon, lilapereszke volt az előző hozzászólás, mielőtt szysssz kikérné magának :-) Hiába a közösgombán közösgépen előfordul az ilyesmi.