szerda, július 09, 2008

4. A halászó róka

Történt, hogy kék sügérhez jutottam, teljesen becsületes úton.
(Tilápia néven talán ismertebbnek hangzik, a legutóbbi Kalla vizit résztvevői számára mindenképpen)
Nem rapsictól vettem, hanem a Cora mélyhűtő pultjából, és dacára, hogy nem ragadozó hal, úgy éreztem, rabló áron adták.
Hal és róka dve bratanki, már csak össze kellett őket szerkeszteni.
Könnyű vacsorának szántam, ezért a hal roston sütve, a gomba pedig saláta alkotórészeként szerepelt.
A halfilével nincsen sok macera, gyengén besóztam, porított kakaóvajat szitáltam rá, és oldalanként 2-2 percig sütöttem. A gombát a legutóbbi savanya készítésekor megmaradt és félretett fűszeres lében 5 percig főztem, majd leszűrtem. Miután kihűlt, jégsaláta és radicchio (cikória) összetépkedett leveihez kevertem, kevés balzsamecet és olívaolaj került még rá. Némi parmezánforgács csak javít az amúgy sem rossz ízeken, hát rászórtam azt is.
Ital: ha nem víz, akkor mindenképpen fehérbor, pl. Cserszegi fűszeres-olaszrizling cuvé 2005.

3 megjegyzés:

Birsinator írta...

Izgalmas. Már csak azért is, mert a hal mint olyan nem nagyon férkőzött be az étrendembe. Olyan kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy ha mondjuk Garadna-völgyi pisztrángra cserélném a halacskát, akkor milyen végeredmény születne, ugyanis annak ellenére, hogy csak nagyon ritkán (évente-kétévente egyszer) kívánok "rendes" halat enni, a Garadna-völgyi pisztráng akár frissen sütve, akár füstölve nálam felveszi a versenyt sőt le is pipál szinte bármely más ételt amit ismerek. A Cserszegi Fűszerest pedig csak támogatni tudom, mondhatni a kedvenc borom.

Névtelen írta...

Nem igazság, míg a 3. mese commentjét irogatom, felkerül a 4. mese. Nagypapi! Meglátszik a két hét pihenés rajtad, újra nagyon termékeny lettél. Most már az 5. sorszámot hagyd meg nekünk, igérjük ma este meglesz.
Szysssz és LP

nagypapi írta...

Mit csináljak, ha egyszer ennyi róka vóót? :))
A hatost hagyom, mert az 5 összefügg a néggyel, ahogy már olvasható is.