szerda, július 09, 2008

Tejfölös rókagombában sült harcsa

6. Ragadozók, ha találkoznak

Történt, hogy a róka meghabarodott és rávetette magát a harcsára. Szegény harcsánk eztán már, csak irult és pirult.

Fél kilónyi (afrikai) harcsa filét előző este megsóztam és bedörzsöltem zúzott fokhagymával (2-3 gerezd), majd légmentesen fóliába csomagolva hűtőben érleltem.
Másnap 30 dkg rókagombát felszeleteltem és 2 sovány szál vékonyra karikázott újhagymán (kicsi zöldjével) átsütöttem, majd kevés száraz fehérbor-víz keverékét aláöntve pároltam, sóval, borssal fűszereztem. Amikor a leve majdnem elforrt, megszórtam 1 csapott ek. liszttel, amivel 1-2 percig pirítottam. Majd 3 dl tejfölt adtam hozzá és frissen facsart citrom levével állítottam be pikáns ízét. A végén kis csomó finomra vágott petrezselymet adtam hozzá.
A harcsafiléket forró vajon átsütöttem, majd bor-víz keverékében csaknem készre pároltam. Ekkor 8 szeletre vágtam, kivajazott tepsibe sorjáztam, aláöntöttem a maradék levét és rákentem egyenletesen a sűrű gombamártást. Fedetlenül 10 percre forró sütőbe dugtam.

Köretnek, olajon az apró kockára vágott sárgarépát megfuttattam, ehhez adtam másfél dl rizst, amit fehéredésig pirítottam. Sóztam, felöntöttem 3 dl vízzel, tetejére rózsáira szedett brokkolit tettem, melyet halványan megszórtam fehérborssal és szerecsendió reszelékkel. Az egészet készre pároltam.

Tányérra szedve a gombás mártással bevont halszeleteket, feldíszítettem félbe vágott rókagombával és csinos brokkoli rózsákkal. Formából kiborítva mellé tettem a rizst, amibe belekevertem a maradék apróra vágott brokkolit és piros színű paprika csíkokkal ékítettem.

A történetnek örömteli vége lett: a két ragadozó ahelyett, hogy felfalta volna egymást, erős (íz)barátságot kötöttek, s nagy egyetértésben becézgették ízlelőbimbóinkat – kedvünkre :-))

6 megjegyzés:

nagypapi írta...

Nagyon jó, La Fontaine is bólogatna! :)
...és a végén a két csúcsragadozó mind megette.

Unknown írta...

Most már tényleg csak némi rókagomba hiányzik, hogy kipróbálhassak egyet-kettőt ebből a sok "állatságból"... Idén ez nekem nem akar összejönni. Igaz, most általános szünet van erre felé. Eső az volt hatalmas... :)

nagypapi írta...

Folyamatosan gondoltunk rád, miközben szedtük a rókát, hogy mennyire cudar helyzeted is van tkp...:))

lilapereszke írta...

Vargányák királya, Liscsim!
A földhöz és tulajdonhoz kötödő mentalitásodon (háztáji gazdálkodás :-))) változtatnod kell, ki kell mozdulnod. A bózsvai források elapadtak? Csak Nagy-Brittaniában tilos a kutyás rókavadászat:-))
Szeretném a 7. mesét tőled olvasni.

nagypapi írta...

Höhö...
ismerve liscsim háztáji róka-helyzetét, tényleg csak mese lesz...:))

Unknown írta...

Életem legnagyobb rókagoma élménye is ide kötődik a Margitára. Két kosár/1ha!!! Soha hasonló azóta se. Az időjárási helyzet idén hasonló, a hozam, a másik véglet. :((