kedd, június 24, 2008

A szelíd őzike esete a vad, erdei gombá(k)val. A történet folytatódik...



Na Pontaine (NP) már megénekelte a nyúl és a róka esetét. Arra bíztatta a közösgomba lakóit, hogy folytassuk….
Úgy történt, hogy Őzike megunta unalmas életét a mélyhűtőben, amikor meglátta, hogy mennyi vargánya és rókagomba került a házhoz.
Kierőszakolt egy találkozót velük. :-)
Az őzhúsról kiolvasztás után leszedegettem a hártyát, az inakat, és egyéb káros alkatrészeket, majd sózva, fűszerezve (bors, boróka, kakukkfű) érlelődött magában. Az előkészítéskor a húsba kis réseket vágva szalonna csíkokat rejtettem, ezután házilag készített csípős, paprikás olajjal is bekentem.
Az érlelés 2 napja után ma estére elkészült a mű.
Kora délután a hús mindkét oldalát zsíron megsütöttem, majd jénai tálba tettem, mellé bors, boróka, kakukkfű, egy kevés zöldpaprika, paradicsom és egy fél sárgarépa került. Az egészet leöntöttem vörös bor és víz keverékével. Lefedve három órán át párolódott a sütőben.
Közben elkészült a köret: gombával dúsított tojáskocsonya és krumplipüré.
A tojáskocsonya készítése: a gombát fele vaj-olajon sóval, pici borssal zsírjára sütöttem. 4 tojást 1 dl tejszínnel, sóval, borssal homogén állagúvá kevertem, majd a felesleges zsiradéktól megszabadított gombát belekevertem. A masszát kiolajozott edényekbe öntöttem, melyeket vízzel megtöltött tepsibe állítottam és beraktam a sütőbe. A sütés-párolást a massza megszilárdulásáig kell folytatni (kb. fél óra). (Az edényeket csak a harmadáig töltsük meg az alapanyaggal, mert a hő hatására térfogata megnövekedik.)
A krumplipürét hagyományos módon készítettem el.
Tálaláskor a húsokat felszeletelve elrendeztem a tányéron, mellé tettem a formából kiborított tojáskocsonyát, a krumplipürét, melyet áfonya dzsem levével díszítettem. (A dzsemet külön edényben lehet még mellé kínálni.)
Az őzike porhanyós húsa, a tojáskocsonya gomba, a krumplipüré lágy íze jól kiegészítették egymást.
Így esett a szelíd őzike találkozása a vad gombákkal.
Aki nem hiszi, járjon utána. :-)))

6 megjegyzés:

Zsuzsa írta...

Hát én utánajártam volna, de nem hívtatok meg! :) Nagyon finom lehetett!

liscsim írta...

Remek eme eledel. Ámde a rókagombát ne pirítsuk zsírjára, mert szívós lesz. Csak főzni-párolni érdemes, mint a trombita, meg szegfű gombákat is.

Névtelen írta...

Nyamm... méltó folytatás:))))
(riff)

Névtelen írta...

Ettől én is megéheztem, pedig nincs még dél...

Bertilla

nagypapi írta...

Jó folytatás - ez a róka második bőre -, még 5 fejezet lehetséges.
Egy szelíd őzikét én is kiszemeltem a héten a Kámor-birtokon, de jobbnak láttam nem ujjat húzni a komondorokkal.
Felmerült még a vivisectio lehetősége, különös tekintettel a gerinc környékére, de aztán ezt is elhesegettem. Sanyarú élet volt amúgy, naponta rókát köllött enni így-úgy...:))

szysssz írta...

Zsuzsa!
Ne add fel! "Sose lehessen asztat tunni"

NP!
Fel tudunk ajánlani egy őzgerincet: igaz, kicsit bádog, kicsinykét rozsdás, de legalább a kutyának se kell. :)))
Nagyritkán közeli állapotba kerülvén, sanyarú sorsodat átérezzük. Azért reméljük, hogy maradtak még emlékfoszlányaid egyéb gombákról is! :))