vasárnap, június 01, 2008

Gombával, hússal töltött tök, kapormártásban


A piaci zsenge tök látványa elcsábított - de jó lenne már egy kis töltött tököt enni!
A darált hús mellé került a mai gombászás eredményeként még gomba is.
(Nyári vargánya, piruló galóca, ráncos galambgomba).

30 dkg. húst megdaráltam, a gombákat szeleteltem, majd hagymás zsíron lepirítottam.
Adtam hozzá 10 dkg. főtt rizst, sóval, borssal fűszerezve összepároltam.
A két kicsi tököt meghámoztam, a végükből egy vékony szeletet levágtam, a belsejét kanállal kikapartam. Sóval kívül – belül, kaporral csak belül jól bedörzsöltem.
A töltelékhez hozzáadtam egy nyers tojást és az üregeket megtöltöttem vele.
Visszahelyeztem a levágott végét, és megtűztem.
Zsiradékkal kikent jénai edénybe fektettem, fedő alatt pároltam, tűpróbával megnéztem, hogy megpuhult-e a tök. Ekkor levettem a fedőt, és tojás sárgával összekevert tejföllel bekentem, a tetejét vajon párolt vargányaszeletekkel díszítettem, forró sütőben tovább sütöttem, amíg színt nem kapott.
Közben 2.5 dkg vaj, 2 ek. liszttel és 2 dl. tejszínnel besamellt készítettem, melybe finomra vágott kaprot kevertem.
Tálaláshoz a tökböl szeleteket vágtam, kapormártással leöntöttem.
Igazi tavaszi, különlegesen könnyed lett a vacsoránk (merthogy vendéget is hívtam rá.)

10 megjegyzés:

nagypapi írta...

Jaj de jó, itt a tökszezon!
Milyen húsból készült?
Nagyon finom lesz, ha 0.5 kg húshoz számítvs 5 dkg füstölt szalonnát apró kockákra vágva keversz a töltelékbe.

Unknown írta...

Elfogyott a mangalicaszalonna, csak nem mer szólni. Ha találkozunk, adok még. :)

Unknown írta...

Csak Utólag vettem észre, hogy LP álnéven írt! :)

nagypapi írta...

Csereszabatos...:))

Szilvásy Dénes írta...

A tőtelék nem túl zsíros s.lapockából készült. Most nem került bele szalonna, mert könnyed ételre vágytam: elegendőnek találtam a hagyma dínszteléséhez használt vajat.

lilapereszke írta...

NP! Nem tökmindegy (csak, hogy stilszerű legyek :-)))
Liscsim! Azé' köszönöm a felajánlást, de én beosztó vagyok.

riffentyu írta...

Ez szimpatikus. Kipróbálom. Lehet, hogy a finnya gyerekeim is hajlandóak így megenni a tököt:)

Névtelen írta...

Engem a kisebb szemcsenagyságú fűrészporral is meg lehet etetni, ha kapormártás van rajta, annyira szeretem. Már raktam a fagyasztóba, mert mire a tök terem, a kapor leszárad.

nagypapi írta...

Nálam most nő egy balkonládában, bevárja a tököt, ha meg elszárad, megy a kovászos uborkába.

riffentyu írta...

Ünnepélyesen jelentem: megcsináltam még a hétvégén. Másképpen nézett ki, nem zártam le, csak afféle csónak-szerűek voltak. Igen ízletes volt, finnyagyerekek bepuszilták.:) Kösz.